DM – (Degeneratív myelopátia)
Elsősorban az idősebb kutyák progresszív, örökletes gerincvelő betegsége, szokták az emberi sclerosis multiplex megfelelőjének is hívni. A betegség elég alattomosan, jellemzően 7 éves kortól jelentkezhet, a hátsó végtagok koordinációjának elvesztésével. A betegség krónikus és progresszív, és teljes bénuláshoz vezet.
Kezdetben csak a hátsó lábakat érinti, izomgyengeséget és izomvesztést, valamit koordinációs zavarokat okoz – ekkor még nehéz megkülönböztetni a csípő diszpláziától, a hátsó végtagok ízületi gyulladásától vagy porckorong betegségben szenvedő kutyák járásától. A diagnózis általában a többi betegség kizárásával állítható fel.
A kutya elkezd úgy sántikálni, mintha ízületi gyulladása lenne. Mozgás közben húzhatja az egyik, de akár mind a két hátsó lábát és mivel nem emeli fel a mancsát, így a hátsó lábak karmai teljesen elkopnak. Az állapot végül a hátsó lábak teljes lebénulásához vezethet. A betegség előre haladtával inkontinencia, jelentős egyensúlyvesztés és járási nehézség fordulhat elő. Kezdetben a mellső lábak még rendben vannak, de ahogy halad előre a betegség, az elülső végtagok is érintettek lesznek és itt is jelentős izomsorvadást figyelhetünk meg, végül a légzési izmok is lebénulnak.
A betegség lefolyása változó, a megjelenéstől számítva áltagosan 6-12 hónapon belül okoz teljes bénulást, de előfordulat, hogy ez 3 évig is elhúzódhat.
Mentes
Genotípus: N/N (homozigóta mentes)
A kutya nem hordozza a mutáns gént, így nagyon valószínűtlen, hogy a kutyánál a DM kialakuljon. A kutya soha nem adja át az utódainak ezt a mutációt, ezért az adott kutya mentes mellett hordozó kutyával is párosítható.
Hordozó
Genotípus: N / DM (Exon2) (heterozigóta)
A kutya a mutáns gén egy példányát és a normál gén egy példányát hordozza.
Nagyon valószínűtlen, hogy a kutyában a DM kialakuljon. A hordozókat csak mentes kutyákkal szabad pároztatni.
A hordozó és hordozó párosítást kerüljük, mert az utódok 25%-a várhatóan beteg lesz.
Beteg
Genotípus: DM (Exon2) / DM (Exon2) (homozigóta mutáns)
A kutya a mutáns gén két példányát is hordozza, ezért a mutáns gént az összes utódjának átadja. Tenyésztésük nem engedélyezett.
A kutyában nem minden esetben alakul ki a DM.
A DM genetikai szűrése feltétel a klubunknál a tenyésztésbe vételhez.
Forrás:
Dog Degenerative Myelopathy (DM, SOD1 exon2) – AnimaLabs©